“Ismétlődő („habituális”) vetélésről akkor beszélünk, ha legalább 3 vetélés (36 éves kor felett legalább 2 vetélés) történik. A gyakoribb okok között szerepelnek genetikai-, hormonális-, anyagcserezavarok, a méh anatómiai eltérései, fertőzések, környezeti hatások, foglalkozási okok, trombóziskészség, és ide sorolhatók az immunbetegségek is. Az immunológiai okok között nem csak megbetegedések fordulnak elő: egészséges immunrendszerű nők a magzat irányában kifejtett immunológiai válaszreakciója is lehet túl élénk, elutasító: ezeket alloimmun hátterű vetéléseknek nevezik.Az immunológiai hátterű abortuszok gyakoriságát az esetek 0.5%-ára teszik”
Ha "röviden" szeretném összefoglalni az ambuláns lapomon szereplő diagnózist, ezekkel a szavakkal tenném meg.Magyarországon az érvényben lévő állami protokollok szerint három vetélésig nem történik érdemleges kivizsgálás, hiszen a orvostudomány szerint minden negyedik terhességből egy vetéléssel végződik, ezért statisztikailag bővebb teendő nincs, valószínűleg a természet szelektált a második vetélést is úgy kezelik, hogy balszerencse, viszont a harmadiktól kezdve olyan ismétlődés áll fenn ami mögött egyéb okok keresendők. Ha szerencsénk van, találnak valamit ami kezelhető de nem egy olyan eset van, amikor nincs magyarázat. Ezek a sorok kegyetlenek ugye? Hiszen a sorok és a statisztikák mögött emberek és sorsok állnak, gyászoló anyák és apák elvesztett gyermekek képei. Nem tanultunk meg emberek gyászolni és reagálni ilyen helyzetekre, nem tudunk mit kezdeni a gyásszal sem mint elszenvedők sem mint támogató közeg. Annyira tabu téma a vetélés, hogy tanítani kellene, hogy a veszteség fáj de nem szégyen beszélni róla, megélni a gyász összes fázisát
Nem normális és nem jogos egy veszteség sem, a legnagyobb fájdalom mégis az egy gyászoló szülőnek ha elbagatellizálják a fájdalmát. Soha nem szabad a megélt veszteséget máséhoz hasonlítani, ez nem olyan dolog amit össze lehet hasonlítani mint például egymás testsúlyát. A veszteség nem mérhető súlyban, mindenki a saját fájdalmát éli meg. Nem lehet hasonlítani, kategorizálni, elnyomni és eltörölni sem. Nem segít a “lesz a másik” vagy a "következő sikerülni fog" gyakori mondat. Sőt ez annyira tud fájni, mintha a nyílt sebről feltépik a ragtapaszt. Ha valaki elveszti a kedvenc kutyáját neki sem mondjuk, hogy mit sírsz, majd lesz másik…De egy idős ember temetésén sem mondjuk a gyászban szenvedő családnak, hogy a természet szelektál, beteg volt már szegény, nem volt már erre a világra való.
Tanuljuk meg együtt kezelni ezt a helyzetet! Beszéljünk róla!
Blogomat a legőszintébben írom, saját történetem alapján, segítő szándékkal. Hálával tartozom az online közösségének akik az öt vetélésem során bármilyen kétségem is volt, mindig segítettek, irányt mutattak és reményt adtak. Igyekszem ezt másoknak is visszaadni.
